Válaszok egy színésztől: Závodszky Noémi

A Toldi második felvonása alatt lehetőségünk nyílt interjút készíteni Závodszky Noémi művésznővel, aki egyben a tópartis csapat mentoraként végigkísérte a próbafolyamatot és segítette a felkészülést.

Hogy sodródott a színészi pályára? Miért ezt a szakmát választotta?

Elég prózai oka van. Mindig is üzletasszony szerettem volna lenni, akinek szállodaláncai lesznek, de a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára való felvételimen ott volt az ex-barátom is az új barátnőjével, és ez annyira megviselt, hogy elrontottam a felvételit. Abban az időben néptáncoltam, és mivel jó volt a mozgásom egy ismerősöm javasolta, hogy jelentkezzek a Színművészeti Főiskolára.

Megbánta-e valaha, hogy színész lett?

Abszolút nem. Imádom a munkámat, de mint minden másnak, ennek is vannak hátrányai és nehézségei. Például, ha a magánéletemben nehezebb időszakkal kerülök szembe, akkor másnap egy operettben ugyanúgy mosolyognom kell, és abból a néző nem vehet észre semmit, hogy gondterhelt vagyok.

Még szokott izgulni az előadások előtt?

Premierek előtt igen, mert ekkor mutatjuk be a nagyközönségnek az új darabot, és az igazgatóság és a szakmabeli kollégák ekkor látják. A többi előadásnál nem különösebben, de egy kis bizsergés mindig van az emberben.

Van valami kabalája vagy rituáléja előadások előttre?

Régen mindig gyertyát gyújtottam, de mióta egyszer majdnem felgyújtottam az öltözőmet, sikerült elhagynom ezt a kis szokást. Mellesleg próbák alatt mindig kialakul, egy rendszer, hogy melyik előadás alatt melyik sminket használom, mikor megyek a fodrászatba, vagy hasonlók.

Melyik darabokban szeret jobban szerepelni, musicalben vagy prózai darabban?

Azért szeretek itt lenni ebben a színházban, mert a város egyetlen színházaként Székesfehérvár összes igényét ki kell elégítenünk. Azaz mind musical, mind dráma és vígjáték is van repertoáron. Nem érezném magam teljesnek, ha csak az egyetlen műfajban játszanék. Nagyjából már 26 éve ezen a pályán vagyok, és elmondhatatlanul sok darabban szerepeltem már, így nem tudnék egyet sem kiemelni, amelyet kedvencemnek mondhatok, de azért minden évadban megvannak a számomra legkedvesebb szerepek.

Volt-e már balesete a színészi pályája során?

Körülbelül 10 éve volt egy komolyabb balesetem, aminek nyomai még most is látszanak. A Popcorn c. darabban egy túszul ejtett feleséget játszottam, akit a főszereplő-pszichopata gyilkos kiláncol egy lépcsőhöz. A színészkolléga úgy belehergelte magát a szerepbe, hogy a tőlem nem messze álló vas bárszéket nekem dobta, és az a lábamon landolt. A függönyt hál’ istennek gyorsan leengedték, majd úgy húztak ki a takarásba.  A lábamból ömlött a vér, és a kórházban izmokat is kellett varrni, a csonthártyám is megsérült.

Van példaképe?

Szakácsi Sándor szerintem egy zseniális színész volt, akinek a hangját biztosan ismeritek, mert minden második magyar filmben, amikor egy igazi férfi hangját kellett szinkronizálni, akkor ő volt a magyarhangja. Zseniális volt a szinkronban, nagyszerű volt a színpadon, és felnéztem rá. Nagyon jó színésznek tartottam, és dolgozhattam is vele egy darabban. Hogy női példát is mondjak, a színházunkban játszott Kállay Ilona. Sajnos már ő sincs közöttünk. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy barátnői viszonyban  voltunk.

Milyen érzés egy gimis csapattal együtt dolgozni?

Isteni. De, tavaly volt egy kisebb surlódásunk a csoporttal. Én szívesen segítek, de ennek csak akkor van értelme, ha figyelünk egymásra, és van fegyelem, mert én nem tanár vagyok. Ettől függetlenül nekem is nagy élmény. Ha látnátok hogy állok ott kint; mintha a gyerekeim lennének a színpadon.

Az interjút készítette: Hodák Anna és Romhányi Blanka