Monostori Tibor
Mióta tanít a Tópartiban?
A gimnázium 1989 szeptemberétől kezdett működni, azóta tanítok itt, vagyis 29 éve.
A földrajzot vagy a történelmet tanítja szívesebben?
Annak idején, gimnazistaként a földrajzot kedveltem, országos földrajzi versenyt is nyertem, amit az akkori magyar rádió szervezett. A földrajz mellé választottam a történelem szakot, így kerültem a debreceni egyetemre, ahol akkoriban, az 1970-es években nagyon népszerű volt ez a szakpárosítás. Amikor felvételiztem, több mint tízszeres volt a túljelentkezés. Mindkét tantárgyat már régóta hasonlóan kedvelem, és mindkettőt szívesen tanítom.
Ha ma lenne végzős, milyen irányba tanulna tovább?
Össze sem lehet hasonlítani, mennyivel több lehetősége van egy ma végzős diáknak. Leginkább két irány érdekelne; az egyik a közgazdasági-pénzügyi képzés, a másik pedig az agrár felsőoktatás.
Mit gondol az oktatási rendszerről?
2016-ban jó néhány nyílt levél foglalkozott az oktatásügy problémáival. Én is aláírtam közülük többet, például a szakközépiskolai (szakgimnáziumi) földrajztanítás eltörlése ellen tiltakozó nyílt levelet. Az oktatásügyben szerintem túlzott központosítás ment végbe, a korábbi önkormányzati fenntartást jobbnak tartom, mint a jelenlegi államit. Legalább a nagyvárosok esetében maradhatott volna az önkormányzati fenntartás.
A másik nagy problémának az oktatásra fordított pénzügyi források szűkösségét érzem, de ez már évtizedek óta így van.
A 2015-ben megszüntetett, minimálbérhez igazított tanári illetményalap visszavezetése sokat segítene a tanártársadalom anyagi helyzetén.
Támogatja a kevesebb tananyagot?
A saját szaktárgyaim esetében tudok nyilatkozni. Nem vagyok híve a tananyagcsökkentésnek. Inkább a tankönyvek nyelvezetén lehetne javítani. Kevesebb tananyagot akarunk például gazdasági-pénzügyi-vállalkozói ismeretekből? Miközben a 10. évfolyam földrajz tananyagában megítélésem szerint ezekből kevés információ van. Ezt már nem lehet tovább csökkenteni.
Melyek a kedvenc focicsapatai?
Újpesti Dózsa ( a mai Újpest FC elődje) drukker voltam a Fazekas-Göröcs-Bene-Dunai II-Zámbó támadó csatársor idején. Jelenleg nincs igazán kedvenc hazai csapatom, amióta már a klubhűség nem számít sokat. Régen megnéztem az NB1-es meccseket, ma már csak a Videoton-Ferencváros mérkőzést. Egyébként a Barcelona a kedvenc csapatom, minden meccsüket megnézem. De más országban is vannak kedvelt csapatok, pl.: Angliában a Manchester United, Franciaországban a Paris St. Germain stb.
Ön szerint érdemes a magyar focira költeni?
Klubcsapataink az európai kupákban augusztus táján elfogytak, kiestek az elmúlt években. A labdarúgó válogatott az elismerésre méltó EB szereplés után 2017 őszére a FIFA világranglistán az 59. helyre esett vissza, még Burkina Faso is megelőzte. A magyar labdarúgás nézettsége nem indokolja, hogy ekkora pénzek vándoroljanak a magyar labdarúgásba. A látványsportok, élsport túlzott támogatása helyett inkább a tömegsportra, szabadidősportra kellene költeni.
Melyik a kedvenc filmjei?
A magyar filmek közül a Tizedes, meg a többiek, a Megáll az idő, a Hyppolit a lakáj (1931) hogy csak hármat említsek. A külföldiek közül a Volt egyszer egy vadnyugat, a Casablanca, a Szelíd motorosok, a Tőzsdecápák. Utóbbi években a filmsorozatok világa is érdekelt, pl.: a Homeland vagy a Trónok harca epizódjait is végignéztem.
Melyek voltak a kedvenc együttesei?
Tizenévesen a Beatles és a Rolling Stones-ma is szívesen hallgatom őket. Majd a 60-as évek vége, 70-es évek nagy korszaka: a CREEDENC CLEARWATER REVIVEL, a LED ZEPPELIN és a DEEP PURPLE.
A hazaiak közül az ILLÉS, OMEGA, METRÓ zenéjét kedveltem.
Vannak olyan tanácsok, amiket elmondott az osztályokban, és még most is aktuális?
A pénzügyi ismereteket tanítva mindig említem a pénzügyi megtakarítások fontosságát, amely egész életre szól. A japán példát szoktam említeni, hiszen ott a fiatalokat kiskoruktól fogva arra próbálják nevelni, hogy lehetőleg minél többet kell megtakarítani, hogy később ne legyen másra szorulva az ember, már csak a várható magasabb élettartam miatt is. Szoktam beszélni a vidéki kistelepülések fontosságáról, a földhöz, mezőgazdasághoz való kötődésről, utalva arra, hogy a klímaváltozás miatt várhatóan a következő évtizedekben a nagyvárosi élet nehezebbé válhat. Próbálom elérni, hogy érdeklődjenek jobban hazánk és a világ gazdasági és politikai eseményei iránt, legyen véleményük az ország, a világ dolgairól.
Mondana valamit a családjáról?
Feleségem több, mint egy éve nyugdíjas, fiam egy bölcsész- és egy közgazdász diplomával egy európai multicég budapesti központjában dolgozik. Két fiú gyermekük van; egy két és féléves, és egy négy hónapos.
Lányom több felsőfokú nyelvi diplomával szintén egy nagyvállalat fővárosi központjában dolgozik.
Mik a hobbijai?
Az utazás, minél több helyre eljutni hazánkban. Szeretek gyalogolni, kerékpározni nagyobb távolságra is, vidéken lenni, kertészkedni. Az évek során megkedveltem a tőzsde világát, naponta 1-2 órát is eltöltök demószámlákon történő tőzsdei kereskedéssel. A tőzsdei opciókra szakosodtam. A legrégibb hobbim pedig az olvasás.
Mit tervez, ha már nem tanít nálunk?
Csókakőn van egy telkünk, házunk, oda gyakran kijárunk Fehérvárról, mindig is vonzott a vidéki életforma. Szeretnék tőzsdei kereskedéssel is foglalkozni jövedelemszerzés céljából és persze a két unokával sok időt eltölteni. Sokat szeretnék majd utazni a Kárpát-medencében, rengeteg hely van még, ahová nem jutottam el.
Köszönjük a beszélgetést!
Készítette: Boros Nándor, Halenár Ákos és Hodák Anna, 9.c