Mocsonkai József
Mikor érettségiztél?
2015. nyarán érettségiztem.
Kifejtenéd bővebben, mivel foglalkozol most?
Az érettségi után szeptemberben elkezdtem tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán. Ma már harmadévesként azt tudom mondani, hogy igazán otthonomra leltem. Előadások és gyakorlatok mellett több helyen is bekapcsolódtam az egyetem életébe. Lassan egy éve már, hogy bekapcsolódtam TDK (Tudományos Diákkör) hallgatóként patológia intézetünk egy leukémiával foglalkozó kutatócsoportjába (egészen pontosan krónikus limfocitás leukémia, ha valakit esetleg jobban érdekel a téma). Emellett ez lesz a második félévem, hogy elsőévesek oktatásában is részt veszek. Anatómia gyakorlatokon demonstrátorként a bonctermi gyakorlatokon egy anatómia oktatóval együtt tömjük az elsősök fejébe a sok-sok izom, ér és ideg csodálatosabbnál csodálatosabb neveit.
Ennyit a szakmai részről. Az egyetem programjainak szervezésébe is belevetettem magam, immáron már második éve. Így, ha valaki úgy dönt, hogy a Semmelweisre jön majd tanulni, elég nagy az esélye, hogy a Gólyatáborban megtaláljuk egymást.
Milyen volt tópartisnak lenni? Milyen volt az osztályközösség?
Imádtam a Tópartiba járni. Ez nagyrészt a jó osztályközösségünknek köszönhető. Avatás, szalagavató, diákigazgató választás. Hirtelen ezek az események ugranak be, amikhez pozitív élményeim kötődnek, és amikre büszke is vagyok, hogy osztályszinten ezeket együtt valósítottuk meg.
Kire/mire emlékszel szívesen?
Németh-Farkas Mónika angolóráira, ahol a Tanárnő két nyelvvizsga feladat megoldása közt mindig szakított időt a csoport aktuális nyűgje-bajának megbeszélésére. Emellett mindig kellemes lesz visszagondolni néhány kisebb konfrontációmra Radics Tanárnővel, amikor „nem tanultam eleget”.
Volt-e valami hobbid annak idején? Mi és hogyan fért bele a tanulás mellett az életedbe?
A gimi alatt kaptam rá a sorozatnézésre, már amennyiben ez hobbinak mondható. Ezt a mániám a mai napig megtartottam. Gimi alatt nem befolyásolta a tanulást, akkor simán előfordult, hogy egy-egy sorozat egész évadját megnéztem egy este alatt. Egyetem alatt már jobban be kell osztani az időmet, aminek megvan az előnye is: sokkal tovább élvezhetem kedvenc sorozataim.
Mit csináltál érettségi után? Megvalósultak-e a terveid?
Rögtön érettségi után két hétre elutaztam Spanyolországba, mint jól megérdemelt jutalom. Miután hazaértem már csak a gólyatábort vártam, és azt, hogy elkezdhessem az egyetemet.
A második kérdésre pedig egyértelműen az a válaszom, hogy igen, megvalósultak. De persze mindig új és új célokat tűzök ki magam elé.
Milyen képességek, készségek, viselkedés, tulajdonság segíti szerinted a ma emberét?
Megértés, türelem, illetve a legfontosabb a határozottság.
Visszalátogattál-e az érettségi óta az iskolába? Milyen érzés volt? Tapasztaltál valamilyen változást?
Igen, kétszer. Ez nem sok tudom. Elég ritkán járok haza, és ha haza is megyek, az általában hétvégén van. Olyankor azért elég nehéz bejutni az iskolába, ugye? Az a két alkalom viszont jó volt nosztalgiázni kicsit. Egyértelműen más volt úgy járni a folyosókat, hogy nem nekem szólt már a csengő. Volt tanáraimmal pedig jó volt megbeszélni, hogy kivel, mi minden történt a legutóbbi találkozás óta. A legnagyobb változás az új arcok voltak. Egy-egy visszalátogatás után fogynak az ismerős arcok, bár ez így van rendjén.
Megfogalmazódott-e benned, hogy valamilyen formában támogasd volt iskoládat, segítsd a mai diákok munkáját?
Igen, szívesen visszamennék akár csak mesélni a Semmelweis Egyetemről az érdeklődőknek, ezzel segíteni nekik az igen nehéz továbbtanulási döntésben. Ezen kívül szívesen tartanék alkalmanként elsősegély vagy bármilyen orvosi területtel kapcsolatos ismeretterjesztő előadást.
Fogalmazz meg légy szíves egy javaslatot, üzenetet a mai tópartisoknak!
Legfőbb tanácsom elég egyszerű, de annál fontosabb: merjetek önmagatok lenni, nem kell olyannak lenned, mint a körülötted lévők! Következő tanácsomnak tanáraitok nem biztos, hogy annyira örülnek majd. Ne stresszeljétek túl a jegyeiteket. Elég, ha azokból a tárgyakból jól teljesítesz, ami szükséges a továbbtanulásodhoz, így megkíméled magad sok-sok felesleges ideges pillanattól.