Magyar nyelv és irodalom munkaközösség


Az egyik legnagyobb létszámú munkaközösség a miénk.
Tagjainak száma: 8

Munkaközösségünk tagjai a szakok feltüntetésével:

Magyar nyelv és irodalom munkaközösség vezetője: Szűcs Krisztina

Ádám Kata 
magyar-történelem

Brunner Éva Ildikó
magyar-történelem

Fekete Ferenc 
magyar-történelem-latin

Guszlevné Tóth Katalin
magyar-angol-orosz

Gyetvai Mária
magyar-történelem

Papp- Tóth Angelika
magyar- angol

Rónyai Zoltán
magyar-történelem

Wágner Ádám
magyar


Tagjaink:
Brunner Éva Ildikó
Mottó: „Mert olvasni kell. Olvasás nélkül nem vagyok. Vagy nem én.” (Esterházy Péter)
1990-ben szereztem diplomát magyar-történelem szakos középiskolai tanárként és összehasonlító irodalomtörténeti előadóként az ELTE Bölcsészettudományi Karán. 1989 óta tanítok középiskolában, először alma materemben, a József Attila Gimnáziumban (Ciszterci Szent István Gimnázium), majd 2000-től a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában/Szakgimnáziumban. Rám is igazak Németh László édesapjáról írt szavai: „…nem akart mást, csak tanár lenni.”Pályám során mindvégig fontosnak tartottam, hogy ne csak a tudást adjam át diákjaimnak, hanem emberségből is példát mutassak. A kölcsönös tiszteletadás, a humor mindig segítette a diákjaimmal kialakított együttműködést. A 2019-2020-as tanév minősítése után Pedagógus 2 besorolással rendelkezem. Pályám során a legbüszkébb a felkészítő munkámért kapott Tóth László-díjra vagyok, ám az igazi szeretetet és elismerést az osztálytalálkozókon érzem: „Köszönjük, hogy a diákjaid lehettünk!”

Fekete Ferenc
magyar nyelv és irodalom - történelem szakos középiskolai tanár, latin spec. képzés
közoktatási vezető (1,5 évtizedes tapasztalat) érettségi vizsgaelnök, közoktatási szakértő
A számomra fontos értékek: alázat, tolerancia, tisztelet: a tantárgyaimmal, a tanárokkal és a tanulókkal szemben. (A szülők sem kivételek, hisz én is három fiúgyermek büszke apja vagyok, egyikük egyetemista, kettő már diplomás.) A teljesség igénye minden szempontból alapvető. Fontos számomra az eredetiség, de nyitott vagyok az új dolgokra is.„Sic itur ad astra!” …, de lehetne a másik mottóm, amely ugyanolyan értékkel bír: „Haza és haladás!”

Ádám Kata – magyar-történelem szakos tanár
2015-ben szereztem magyar-történelem szakos tanári diplomát a Szegedi Tudományegyetemen, még abban az évben Székesfehérváron kezdtem dolgozni egy technikumban. 2023 szeptembere óta tanítok az iskolában. Tanári munkám során fontosnak tartom, hogy a tananyagelsajátítás mellett a tanórákon nyílt kommunikációs helyzeteket teremtve megszerettessem a tanulókkal a magyar nyelv és irodalom tantárgyat. Ösztönözni próbálom a diákokat, hogy véleményüket merjék megfogalmazni, társaikkal megosztani, illetőleg reflektálni egymás gondolataira, mindezt az irodalmi alkotások közös feldolgozása, elemzése által. A kommunikáció az egyik legnagyobb hatalom az ember kezében, de csakis akkor, ha megtanulja megfelelő módon használni. Ehhez nélkülözhetetlen eszköz a magyar nyelv ismerete, így a tantárgy mellőzöttségének, negatív megítélésének csökkentését egyik fő célkitűzésemnek tartom. Emellett igyekszem óráimon és azon kívül is gondot fordítani a tehetséggondozásra.

Guszlevné Tóth Katalin:
magyar- orosz-angol szak: Eger, Debrecen
közoktatási vezető szakvizsga: BME
szaktanár, igazgatóhelyettes
„Ha csak egy tenyérnyit is hozzátettem ahhoz, hogy a tanítványaim sikeresek és boldogok legyenek abban, amit csinálnak, már megérte.” (Mező László, professzor emeritus, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem)

Szücs Krisztina
Magyar nyelv és irodalom szakos tanár vagyok, okleveles szociológus, mentortanár.
“Én azt hiszem, gyereket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi.” Szabó Magda
1996 óta állok a katedrán. Semmi sem boldogítóbb, mint ha a diákjaim egy-egy műelemzés kapcsán meglepnek eredeti, eddig sosem hallott gondolatokkal. A magyartanítás legszebb részei: a közös olvasmányélmények, a jóízű beszélgetések, az, amikor a művészet a diákok önismeretéhez hozzájárul, a műveltség átadása, az önkifejezés segítése, a kritikus gondolkodás fejlesztése, arányérzék, ízlés, szellemi és nyelvi igényesség kialakítása. Kulcsszavak: szakszerűség. Szigor. Humorérzék és humorérzék. Őszinteség. Szeretet. - Kamaszokkal szerintem nem megy másként.

Wágner Ádám
Magyar nyelv és irodalom, mozgóképkultúra és médiaismeret
"Ismerjem bár az összes titkokat és gyűjtsek egybe minden tudományt, ha szeretet nincs bennem, semmit sem érek." /1Kor 13,2/
Régebben, egyetemistaként vagy pályakezdőként jobban meg tudtam fogalmazni, hogy pontosan mely szakterületekkel szeretek foglalkozni: ifjúsági irodalom és gyermekkarakterek, az irodalom olyan határterületei, mint a comic- vagy televíziós sorozatok, modern és kortárs magyar irodalom. Aztán az évek múlásával, ahogy 5-12. osztályig a legkülönbözőbb diákokkal beszélgettünk a legkülönfélébb témáról, rájöttem, hogy minden érdekel, pontosabban: éppen azt szeretem, amit tanítok, és azokkal, akiknek tanítom. Azt tapasztalom ugyanis, hogy ha az ember rászánja az időt és a figyelmet, ezek a szövegek megszólalnak, formálnak minket. Az én feladatom elsősorban ez, hogy a szöveg és a nyelvi tapasztalat formálja a rám bízott diákokat, miközben magam is időről-időre megújulok bennük.

Gyetvai Mária
magyar nyelv és irodalom - történelem szak, osztályfőnök, Pedagógus II. fokozat, mentorpedagógus szakvizsga
2010 óta dolgozom a Tóparti Gimnázium és Szakgimnáziumban. Munkám során legfontosabb törekvésem a tudásátadás és a tananyag megértésének elérése diákjaimnál. Törekszem továbbá a magyar és a történelem tantárgy megszerettetésére, melyet változatos módszertani eszközökkel igyekszem elősegíteni. A diákokkal jó a kapcsolatom,, teret adok az egyéniségek megmutatkozására és a tehetségek kibontakozására.