Jöhet az Oscar
A suli színjátszósai fontos fellépésre készülnek, amit több iskolával közösen fognak előadni a Vörösmarty Színházban, március 6-7.-én. Idén a Toldi került sorra, amiből a bujdosást eleveníti meg lelkes csapatunk. Nem kérdés, hogy az előadás előtt már két héttel megkezdődött a komoly próbaidőszak, de ennek ellenére mindenki mosolyogva vállalta, hogy minden pénteken este 6-ig bentmaradjon és akár órák alatt, vagy után gyakorolja az Ocskó-Kü Kata által összeállított koreográfiát. Megkérdeztem néhányukat, hogy miért tart még ki a lelkesedés. Szinte mindenki válaszában megtalálható volt a szórakozás, és az élmény gondolata, hogy egy IGAZI színház IGAZI színpadán szerepelhetünk. A próbák során Závodszky Noémi művésznő segíti a felkészülést, Gyetvai Mária tanárnő segítségével, aki az egészet összefogja. Volt aki még azt is hozzátette, hogy a legkirályabb az egészben, hogy olyan idióták veszik körül az embert, mint ő maga. Személyes tapasztalataim bizonyítják, hogy ez mind igaz, és mindenkit csak buzdítani tudok, hogy jövőre bátran csatlakozzon, mert garantáltan nem fogja megbánni!
Készítette: Hodák Anna