Horváth Zsuzsa

Mikor érettségiztél?

2002-ben

Kifejtenéd bővebben, mivel foglalkozol most?

Jelenleg 1 hete magyar szakos tanárként dolgozom az Iszkaszentgyörgyi Általános Iskolában, és nagyon élvezem, hogy végre azt dolgozhatom, ami az álmom volt.

Milyen volt tópartisnak lenni? Milyen volt az osztályközösség?

Mindig büszke voltam, és a mai napig büszke vagyok arra, hogy ebbe a gimnáziumba jártam. Most, amikor a nyolcadikosokkal arról beszélgetek, hogy hova mennek továbbtanulni, jó érzés elmesélni, hogy én is a Tópartiban végeztem, és sok pozitív élményt tudok mesélni nekik.

Az osztályközösségünk szerintem átlagos volt. Nem voltunk „speces” osztály, de ennyi év távlatából a 15 éves osztálytalálkozónk nagyon jó hangulatban telt, és úgy beszélgettünk egymással, mintha tegnap érettségiztünk volna.

Kire/mire emlékszel szívesen?

Szívesen emlékszem vissza a diákévekre, úgy a tanórákra, mint a szabadidős programokra. Meghatározó személyek lettek az életemben a tanáraim, különösképp Szűcs Krisztina tanárnő és Rónyai Zoltán tanár úr, akik hozzájárultak személyiségükkel és munkájukkal ahhoz, hogy magyar tanár lettem. Nagyon jó emlékeim vannak még Lakiné Szemanyik Teréz tanárnő matematika óráiról is, és boldog voltam, amikor közel 10 év után egy igazolás miatt visszamentem a suliba, a tanárnő egyből emlékezett rám. Illetve a tópartis éveknek köszönhetek egy nagyon jó barátságot is ami egy évfolyamtársammal alakult ki, örök emlék marad ő is.

Volt-e valami hobbid annak idején? Mi és hogyan fért bele a tanulás mellett az életedbe?

A középiskolai évek alatt kezdtem el néptáncra járni. Nem okozott gondot tanulás szempontjából, teljesen be tudtam illeszteni az időbeosztásomba.

Mit csináltál érettségi után? Megvalósultak-e a terveid?

Érettségi után a Pécsi Tudományegyetemen magyar szakon folytattam a tanulmányaimat, és végeztem magyar szakos bölcsész és tanárként. Mindig is ezen az egyetemen szerettem volna tanulni. Az utolsó évemben párhuzamosan kezdtem meg a tanulmányokat Győrben andragógia szakon művelődésszervező szakiránnyal. Majd a pécsi diplomaosztó után a helyi önkormányzatnál helyezkedtem el művelődési ház vezetőként. 2012-ben megszületett a kisfiam, vele voltam otthon, onnan egy kis kitérőt tettem a pályafutásomban, én tapasztalatszerző körútnak nevezem a biztosítónál eltöltött éveimet. 2018-ban pedig elérkezett az álmom beteljesülése, és magyar tanári állást kaptam. Kicsit megváratta magát, de végül megvalósult a tervem.

Milyen képességek, készségek, viselkedés, tulajdonság segíti szerinted a ma emberét?

Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen célja az embernek, tudja, hogy mit akar elérni, hova akar eljutni, és ha erre fókuszál, akkor úgy fog alakulni az útja, a sorsa, hogy teljesülni fog. Nyitottnak kell lenni a lehetőségekre, és pozitívan kell hozzáállni az élethez még akkor is, ha éppen az a helyzet a legrosszabbnak tűnik is.

Visszalátogattál-e az érettségi óta az iskolába? Milyen érzés volt? Tapasztaltál valamilyen változást?

Igen, érettségi után évekig folyamatosan visszajártam az iskolába, sőt még a gyakorló tanításomat is volt szerencsém ott elvégezni. Szerettem visszamenni, beszélgetni Rónyai tanár úrral a szünetekben. Mikor pedig a diákokra néztem, olyan érzés volt, mintha csak magunkat láttam volna.

Megfogalmazódott-e benned, hogy valamilyen formában támogasd volt iskoládat, segítsd a mai diákok munkáját?

Konkrétan ilyen dolog még nem fogalmazódott meg benne, de nyitott vagyok minden jó kezdeményezésre, és ha hozzá tudok tenni bármivel az iskola életéhez a jövőben, szívesen tenném.

Fogalmazz meg légy szíves egy javaslatot, üzenetet a mai tópartisoknak!

Minden mai tópartis diáknak üzenem: legyetek büszkék magatokra, hogy ebbe a gimnáziumba jártok, legyetek büszkék az iskolátokra, mert nagyon jó helyen vagytok! Élvezzétek ki az itt töltött diákéveket, használjátok ki a tanórákon kívüli programokat is, gyűjtsétek az élményeket, mert higgyétek el, hogy nagyon jó érzés, a sok szép dologra visszaemlékezni évek múlva. Lehet, hogy van olyan jelenleg az életetekben, ami nagyon fárasztó, vagy értelmetlennek tűnik, nekem is volt ilyen, viszont ha most arra gondolok, hogy addig írtuk a szövegismereti tesztet az Odüsszeiából, amíg mindenkinek sikerült, mindig mosolygok. És megcsináltuk, nem lehetett feladni, és de jó volt ez így.